2006. november 7., kedd Több mint kellemetlen, ha valaki pont akkor hunyja le a szemét, mikor már kezdene csillogni... 15:03 - kelleznekem -

2006. április 25., kedd Hétvégén többnapos buli volt, az egyik utolsó idehaza. Volt némi udvarias beszélgetés csupa lényegtelen dologról, és volt egy kis ártatlan élcelődés. Volt egy jótékony hátmasszázs, és volt egy hiánypótlónak szánt, de csak még több hiányt szító ölelés. Volt egy titkon fürkésző tekintet, és volt egy másik, ami úgy tett, mintha ezt észre se venné. Volt igény a figyelmességre, és a törődésre, és volt egy közömbös álca mögött a saját természetével küzdő akarat. Volt valaki, aki már sokat kapott, de még többet szeretett volna, és volt valaki, aki nem mert, és nem is kívánt már adni. Volt egy rózsaszál, és volt egy kővé meredt szívű kisherceg. 13:38 - kelleznekem -

2006. április 19., szerda Rég szerkesztettem át ennyiszer bejegyzést, mint az előzőket... kissé fáradt vagyok ma, asszem. 1:28 - kelleznekem -

2006. április 18., kedd Azért majd ha újra látom valakinek a szemében a csillagot, írok pár sort ide. 10:57 - kelleznekem - Elnézést kérek az olvasóktól a bejegyzések számának rohamos csökkenése miatt, de az talán már kiderült eddig, hogy ez nem igazi blog, hanem csak egy olyan hely, ahol ismeretlenül kidühönghettem, kipanaszkodhattam magam a szakítás után. Ahol a kusza gondolatok és érzések számomra is megfogható formába rendeződtek. Sokat segített abban, hogy kimásszak a gödörből és tovább tudjak lépni, de most már egyre inkább okafogyottá válik a létezése, vagy legalábbis nincs nagyon mit hozzátenni az eddigiekhez. Nemsokára elmegyek itthonról, elég messze és elég sok időre, és vele még ennyiszer se fogok majd találkozni, mint mostanában. Úgy érzem, hogy már helyretettem magamban a dolgokat, a szakítás természetéből fakadóan pedig egyre kevesebb az idevágó mondanivaló. Eljött az idő, mikor férfiszemmel már közömbös számomra, hogy mi történik vele. Emberileg persze nem, de az már más kérdés. 10:57 - kelleznekem - A találkozót lemondtam, mert nem akartam elrontani az éppen esedékes utazását azzal, hogy véletlen elkapja a randa torokgyulladásom. Még mondja valaki, hogy a lelki igénybevétel nincs hatással az immunrendszerre... az elmúlt fél évben többet voltam beteg, mint a megelőző három évben összesen! 10:53 - kelleznekem -

2006. március 30., csütörtök Pár nappal a hazajövetelem előtt megkérdezte, hogy mikor jövök, másnap már hívott, hogy találkozhatnánk. Bár nagyon elfoglalt, de majd jelentkezik... 11:32 - kelleznekem - "Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott." (Balzac) Igazsága vagyon az öregnek. 11:13 - kelleznekem -

2006. március 10., péntek Most is a pénztárcájában tartja a képemet, az egyik kedvenc képét rólam. Van egy cipzáros zseb, amiben csak az van. Találkozni szeretett volna velem, most, hogy elmegyek hosszabb időre, és beszélgetés közben, mintegy mellékesen, megmutatta... Szétszakadok belül :(((( 21:11 - kelleznekem -

2006. március 8., szerda Rögtönzött pszichoelemzés: még mindig a rabja vagyok. Nem közvetlenül, nem non-stop, de egyértelműen. Ez van. 18:35 - kelleznekem - Úgy néz ki, hogy ezen a hirtelen jött sötét hangulaton egész hamar sikerül túllépnem. Az őszi kiképzésnek van foganatja. Megint (már sokadszor) eljutott a tudatomig, hogy valószínűleg senki sem akar rosszat senkinek (csak magának jót...) Talán a télen történtekből még az abbéli szándékot is ki lehet érezni, hogy valamit jóvá tegyen az ősszel elcs....tt dolgokból, legalábbis ami kettőnk emberi kapcsolatát illeti. De mielőtt idáig eljutottam, a reménykedés által táplált optimizmust teljesen földbetiporta a feltételezett árulás és kétszínűség miatt érzett keserűség. Csak azt felejtettem el, hogy én kértem, hogy kíméljen a kavarós témákkal, úgyhogy a szakítás körüli mizériát leszámítva nincs nagyon miért felemelnem a hangomat, valószínűleg csak nem akart teljesen elveszíteni, mikor én már nem kerestem. Jellemző, és leginkább őt minősíti, hogy ezt elég félreérthető módon szerette volna elérni, de azért nem hibáztathatom, ha többet láttam (akartam látni) bele bizonyos helyzetekbe, mint ami valójában benne volt. A lényeg, hogy ne feledjem azt, mikor már nem éreztem egyértelműen, hogy szeret, és mikor már tudtam, hogy hiába akarnám őt a szívemmel, ha elveszett a bizalom. Nem engedhetem közel ezek nélkül. 16:34 - kelleznekem -

2006. március 6., hétfő Azért nem ilyen egyszerű... Harmadik napja, hogy teljesen rosszul vagyok fizikailag attól, hogy elképzelem, ahogy ezek... pontosabban minden erőmmel azon vagyok, hogy ne képzeljem el, de nem könnyű. Étel egy deka nem marad bennem, megint visszafogyok nullára...   Az előbb úgy elborított a hiányérzet is... hogy velem is törődjön valaki. Nem sajnálatra lenne szükségem, egyáltalán nem... hanem figyelmességre, kedvességre. Csak annyira, hogy megfogják a kezem, vagy átöleljenek, vagy valami... Pedig nem vagyok egy érzelgős típus, de most már jobban megértem azokat, akik az első ölelésre tárt karnak megadják magukat. Biztos nem véletlen, hogy sokkal hamarabb halunk. A nőknek ott a barátnőjük, a mamájuk, de nekünk? A közös ivászat és az együttérző hátbaveregetés nem ugyanaz... 14:39 - kelleznekem -

2006. március 4., szombat Huh, most meg teljesen felszabadultnak érzem magam! Valahogy elmúlt a görcs, kinyílt a világ, látom a lehetőségeket. Lehet, hogy így történt volna már korábban is, ha van mersze és bevállalja előttem? Régen volt már részem ilyen érzelmi hullámvasútban. 19:14 - kelleznekem - Közel már nem engedem. 14:11 - kelleznekem - Mindegy. Most már egész jól tudom, mit várhatok tőle, nekem meg nem szabad lesüllyednem a szintjére. Arról meg k....ra nem tehetek, ha még mindig szeretem, büszkeség meg önérzet ide vagy oda. Persze ezt majd ő úgy fogja fel, hogy "még ezt is megteheti velem". Hisz ő addig megy el, amíg lehet... Ám legyen. 14:10 - kelleznekem - Ehh, nem tudom, mi a fenét remélek... Attól, hogy az orrára koppintok, a múlt nem fog megváltozni. Engem úgyse szeret igazán, barátnak meg, háát ezek után... 13:05 - kelleznekem - Órákba telt, mire el tudtam aludni, kétszer is felébredtem, a szívem úgy vert, mintha ki akarna ugrani a helyéből, alig bírtam megnyugodni. 11:48 - kelleznekem - Most viszont egyre inkább úgy érzem, hogy segítségre van szükségem. Jobban fáj, mint eddig bármikor. Megpróbáltam belegondolni, hogy mi minden történhetett volna másképpen, ha tudok róla, de ezzel inkább nem is foglalkozom, mert teljesen céltalan lenne, belebolondulnék. Talán most majd hamarabb túl leszek rajta, így talán könnyebb lesz lezárni, de az biztos, hogy nem tudok csak úgy túllépni ezen, beszélnem kell erről vele. Látni akarom, mit reagál, tudnom kell, hogy van-e benne egy szemernyi becsület, van-e bármi amögött, mikor azt mondja, fontos vagyok neki. 9:39 - kelleznekem - Tegnap este beszéltünk msn-en, de türtőztettem magamat, amennyire csak bírtam. Azért végig bennem volt a kisördög, majdnem elszóltam magam. De ez nem msn téma. Majd négyszemközt. 9:20 - kelleznekem -

2006. március 3., péntek Nem egy-két nap lesz, mire ez leülepszik bennem...   A hegye egyre mélyebbre és mélyebbre fúródik. 16:36 - kelleznekem - Nem mintha most akár telefonon bírnék vele beszélni... 14:37 - kelleznekem - Na, azóta ezt a törődés szálat rendesen elvágták, síri csönd van és hullaszag, egy-egy minimális hogyvagy-jólvagy-sziával fűszerezve. Mindennek persze oka van.   Megtudtam egy s mást. A lényeget még nem (megcsalt-e mielőtt szakítottunk, vagy nem), de így is teljesen borítja az optimista reményeimet. Jobban kellene hallgatnom a megérzéseimre, teljesen bejöttek. De hát mi tud csinálni egy szerelmes ember mást, mint reménykedik, hogy tényleg nem hazudnak neki, emberszámba veszik, tisztelettel vannak az érzései iránt, nem hülyítik...   Tegyük fel, hogy jön egy ellenállhatatlan késztetés, vágy. Tegyük fel, hogy tisztességesen lezárom az előzőt (nem ez történt, mert ez minden volt, csak nem tisztességes). Tegyük fel, hogy amellett, hogy magamat végig a körülmények áldozatának és az érzelmek rabjának gondolom, azért nagyon is tisztában vagyok a helyzettel, és hagyom, hadd sodorjanak az események, többéves kapcsolatot figyelmen kívül hagyva, korábban ismeretlen mélységű kötődést félredobva. És tegyük fel, hogy miután csalódok a nagy fellángolásban, megpróbálok javítani az exhez fűződő viszonyomon (akiről végig azt hiszem, hogy egy csettintésemre visszakapom), de közben a másik végén is égetem a gyertyát. Mit érdemel az ilyen?   Teljesen elment az eszem, hogy még mindig szeretem? 14:11 - kelleznekem -

2006. február 6., hétfő A közös szilveszteri buliból kimaradtam, mert a betegség karmai nem eresztettek, pedig nagyon szerettem volna vele köszönteni az új évet. Nagyon örültem, mikor pár nappal később átjött, de azóta sajnos egyáltalán nem ér rá, csak egyszer találkoztunk, akkor is csak szakmai ügyben, igaz, januárban nem is voltam túl használható állapotban.    Most már teljesen jól vagyok, jelentős részben az ő segítségének köszönhetően. Nincs velem, nem járunk, de az apró kedves gesztusok és a pikáns élcelődések eléggé egyértelműen egy irányba mutatnak. Akármennyire is zavar és idegesít a helyzet felemássága, kétségtelen, hogy törődik velem, és ez nagyon jól esik. 21:26 - kelleznekem -

2005. december 30., péntek Még nem vagyok teljesen oké, de javulok.   Meglátogatott, pedig ő sincs a toppon. Hozott gyógyteát, és megmutatta, hogy hogyan kell elkészíteni a legjobb hatás érdekében. Remélem használ.   Cserébe kapott egy kis hátmasszázst, hát mit ne mondjak, látszik, hogy nem vagyunk együtt pár hónapja, úgy be volt állva neki az egész, hogy több hetes folyamatos kezelésre szorulna... Úgy tűnik, nincs ellenére.   Hogy a nosztalgiahangulatot fokozzuk, no meg hogy a gyógyító energiák kifejthessék a hatásukat, ledőltünk egy órácskára. Volt idő, mikor nem gondoltam volna, hogy fogok még őt átölelve aludni.   Nem értem mi van. Nem is akarom érteni. 11:00 - kelleznekem -

2005. december 19., hétfő Legutóbb hétvégén mosolyogtunk sokat egymásra, sokrésztvevős baráti összejövetel alkalmával. A legjobb barátnője (bár úgy tudom, vele se találkozott többet, mint velem az elmúlt három hónapban, tehát nem fogadnék rá, hogy minden apró részlettel tisztában van) evidensnek vette, hogy mellém fog ülni. Mondjuk sok választása nem volt, de ha már így alakult, gondoltam, hogy hozzuk ki belőle a lehető legjobbat. Tekintve, hogy bitang beteg voltam, ez arra korlátozódott, hogy a vacsora ideje jó hangulatban teljen el, másra nem lett volna energiám semmilyen szempontból.   Pedig ahogy kinézett a dolog, lehet, hogy egy fordulópontról maradtam le. A szokásos ugratást most már egyértelmű célozgatás is kísérte. Pl. ahogy az említett barátnőt a pasija ölelgette, félreérhetetlen hangsúllyal mondta, hogy de jó valakinek, vagy miután jól összeszurkálta a karomat egy késsel, jóvátételként meg akarta puszilgatni, később. Hmm. Persze mikor mondtam, hogy még beteg vagyok, akkor azért kicsit visszavett.   Én egyáltalán nem nyomultam, részint a betegség miatt, részint mert semmi kedvem nem volt hozzá. Búcsúzáskor egyértelműen volt valami a szemében, ha jól lettem volna, biztos, hogy elkísérem haza. Így csak annyit kértem, hogy vigyázzon magára. Tudtam, hogy nagyon fáradt ő is, reggel hat óta dolgozott, neki is pihennie kellene.   Mielőtt elváltunk, megérintett, csak a karomat simította végig, lehet, hogy reflexszerűen, de nagyon jól esett. Ha nem vagyok beteg, megölelem. 18:48 - kelleznekem -

2005. december 10., szombat A megbeszélt időpontban nem tudtunk találkozni, de tegnap sikerült. Jól éreztem magam, de mindketten nagyon fáradtak voltunk, ez azért rányomta a bélyegét az egészre.   Rájött, hogy az új munkája tönkreteszi az életét minden szempontból, ha úgy folytatja tovább, ahogy eddig csinálta. Pontosabban nem csak rájött, de tesz is ellene. Nagyszerű. Kíváncsian várom, mihez kezd majd a felszabaduló idővel.   Ha túlzottan optimista lennék, repeshetnék az örömtől, hogy végig velem foglalkozott. Szinte végigvizsgált, megjegyzéseket tett a változásokra, piszkált, ugratott, de azért persze tartotta a minimális távolságot. Olyan volt, mint mielőtt összejöttünk, mikor már éreztük, hogy összetartozunk, de még nem tudtuk, hogyan.   Az fix, hogy sok minden hiányzik neki. Na nem nonstop a nap 24 órájában, hanem csak ahogy adódik, de azért eléggé ahhoz, hogy most már ő hívjon, keressen, kíváncsiskodjon.   Én nem várok semmit és nem aggódom. Ő nem fog lépni, mert ő olyan, én pedig nem akarok, mert nekem az nem elég, hogy esetleg most már lesz rám ideje. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Oka volt, hogy kihagyott az életéből, és ezek az okok nem szűntek meg, csak most nem olyan hangsúlyosak.   Neki én nem a nagy ő vagyok. Neki én a hihetetlen ő, a megnyugtató ő, a biztosháttér ő, az elfogadó ő vagyok. Jó alap, de úgy néz ki, hogy kevés. 19:14 - kelleznekem -

2005. december 7., szerda Ma is mozgalmas és bonyolult álmom volt, de most szívügyek nélkül. Elég ritkaság ez nálam, szinte sosem emlékszem az álmaimra, kivéve persze az elmúlt pár hónapot, mostanában jutott elég. Talán mondanom se kell, hogy miért, és hogy ki volt a főszereplője a legtöbbnek. 16:19 - kelleznekem - Így legyen ötösöm a lottón: telefonon beszéltünk, és elmondta, hogy hiányzom neki. Persze, gondolom, csak mint jóbarát, hisz irányomban megszűnt mindenféle szenvedély. Bááár...   Tulajdonképpen ez is külön sztori lehetne. Ugye beszélni szeretett volna velem, de egy már fix program miatt én ezt máskor akartam megejteni (a hét bármely másik napján). Tehát tudta, hogy programom van, de azt nem tudta, hogy mi. A kérdéses időpontban felhívott, és majdnem, hogy azzal kezdte, hiányzom. A szívem megszakad, de ez most így hogy?? ehhh... fa.om a világ összes játszmájába! Miért kell ennek így működnie? (lásd még smsroham a múltkor...)   No, mindegy, holnap este találkozunk. 16:08 - kelleznekem -

2005. december 6., kedd Mostanában nem történt semmi egetrengető. Párszor jó hangulatban elpoénkodtunk msn-en, meg egyszer jött egy kisebb sms-roham, egy olyan bulim utáni napon, amiről ő is tudott. A végére eljutott(unk) odáig, hogy jó lenne úgy találkozni, hogy egy kicsit tudjunk beszélgetni... és megint becéz. Úgy néz ki, hogy kezdenek már súlytalanná válni a negatív emlékek, és egyre jobban hiányoznak a pozitívumok.   Ma azt álmodtam, hogy egy véletlen találkozás miatt spontán beleszeretünk egymásba egy kedvelt régi ismerőseimből összegyúrt képzeletbeli alakkal... miközben ott van ő is (illetve ő is több alakból állt össze, de a leghangsúlyosabb személyiség ő volt) és láthatóan kellemetlenül érinti a dolog. Persze belül engem is, hiszen akkor mit is akarok tulajdonképpen...  de annyira jó volt megint önmagamért feltétlenül szeretve lenni arra a fél órára, míg visszaaludtam, mmmm!   A dolog pikantériája, hogy a való életben is kedves ismerősök vesznek körül, akiknek talán olyan nagyon nem is lenne ellenére a közeledésem. Az viszont hamar kiderülne, hogy csak félgőzzel nyomulok, és arra semmi szükségem, hogy esetleg tönkretegyek valakit. Azt már túl jól ismerem, hogy hova vezethet, ha valakit "csak" nagyon szeretek, de nincs szikra. Nem hiszek abban, hogy előre meg lehet beszélni, ki mit vár a másiktól, és hogy ehhez aztán persze mindkét fél tartja magát. Az élet nem így működik.   De az is lehet, hogy túl komolyan veszem az életet. Mondták már. 14:59 - kelleznekem -